Móring József Attila: Somogyban stratégiai terület a mezőgazdaság és élelmiszeripar

Az ország második legnagyobb sertéshizlaldája épül a Claessens cégcsoport terebezdpusztai telepén: a létesítmény elérte legmagasabb pontját, ennek kapcsán a napokban bokrétaünnepséget tartottak. Móring József Attila kereszténydemokrata országgyűlési képviselő és Zsoldos Márta Piroska böhönyei polgármester is részt vett a rendezvényen.

kdnp.hu - Somogy Megyei Hírlap

A most létesülő négy istállóból álló telepen 32 ezer sertést hizlalnak majd: a komplexum első egysége épül jelenleg, amelyet a cég önerőből finanszíroz. Ennek értéke közel 900 millió forint, tájékoztatott a Claessens cégcsoport. A modern környezetkímélő technológiák alkalmazásával épülő istállók nem csak a legmagasabb energiahatékonysági és legszigorúbb állatjóléti elvárásoknak felelnek meg, de kiemelt komfortot biztosítanak a telepen dolgozóknak is.

Móring József Attila országgyűlési képviselő (KDNP) kiemelte: Somogyban stratégiai terület a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, s rendkívül fontos minden olyan fejlesztés, amely tovább erősíti az ágazat pozícióit. Számos hozadéka van egy-egy építkezésnek, a terebezdpusztai beruházás közel 50 új munkahelyet teremt.

– A térség egyik legnagyobb foglalkoztatójaként elkötelezettek vagyunk a dél-dunántúli régió gazdasági felemelkedéséért – mondta Claessens Peter, a Claessens cégcsoport vezetője. Az első istállóba előreláthatóan ősszel kezdik betelepíteni a malacokat, amelyek a cég Kisbaráti-pusztán található kocatelepéről érkeznek majd.

A fenntartható gazdálkodásra berendezkedett cégcsoport egy zárt rendszerű működési modellt alakított ki. Koca- és hizótelepeiken nevelik az állatokat, s a számukra szükséges takarmányt a szántóföldjeiken termelik meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!