Most a spekulánsok hadseregei ellen kell szabadságharcot vívn

Forrás: MTI

Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke szerint a szocialista rendszer tudatrombolása után ma egy „új diktátum, a pénz tulajdonosainak nyomása és uralma”, a Magyarországot prédának tekintő spekulánsok „internacionalista hadserege” ellen kell szabadságharcot vívni. A kormánypárti képviselő szerdán, az Emlékezz Európa-Remember Europe 1948-1989 című nemzetközi konferencia bevezető előadásában úgy fogalmazott, az elmúlt húsz év közel sem azt hozta a kelet-európai térség számára, amire korábban számított, hiszen – mint mondta – a lelkekben ma is tovább él a zsarnokság lenyomata. A politikus szerint a közéletben ma is próbálnak érvényesülni a „diktatúra gépezetében trenírozott személyek és csoportok”, az adósságcsapdában vergődő családokat és országokat pedig „disznófejű nagyurak” fojtogatják.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!