A munka a szegénység elleni küzdelem alfája és omegája

Forrás: MTI

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerint a kormány a jövőben inkább a munkaadókat szeretné ösztönözni annak érdekében, hogy bővüljön a foglalkoztatás. Az utóbbi két év sikereket hozó kínálatösztönző munkaerő-piaci politikája után a kormány - elsősorban a Munkahelyvédelmi akcióterven keresztül – a keresletösztönzés felé fordul a foglalkoztatáspolitikában, vagyis a munkaadókat szeretné segíteni a munkahelyek megtartásában és újak létrehozásában – mondta Cséfalvay Zoltán egy keddi budapesti munkaerő-piaci konferencián.

Az Ökumenikus Segélyszervezet Egy irányba megyünk? című rendezvényén Lévai Anikó, a segélyszervezet jószolgálati nagykövete megnyitó beszédében kiemelte: gazdasági paradigmaváltás zajlik, „az ma már csak illúzió, hogy egyre jobban fogunk élni".

A fiatal nemzedékek egyre többet fognak dolgozni, eközben vissza kell fogni a fogyasztást, környezetvédelmi és gazdasági okokból egyaránt. A munkára való hajlandóság, a képesség a kemény munkára egyre fontosabb kritériummá válik, ez lesz a feltétele annak, hogy kiegyensúlyozottan élhessünk; a munka pedig egyben a szegénység elleni küzdelemnek is az alfája és omegája – fejtette ki Lévai Anikó.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!