Munkanélkülieket képez szociális feladatokra a református egyház Szabolcsban

Forrás: MTI

Szociális feladatok ellátására szervez képzést munkanélküliek számára a pátrohai református egyházközség európai uniós támogatással – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település lelkésze az MTI-vel.

Koncz Imre elmondta: az egyházközség pályázaton több mint 73 millió forint támogatást nyert el harminc, Kisvárda térségében élő munkanélküli képzéséhez. Az érintettek szociális gondozó és ápoló, valamint családinapközi-működtető szakmai képzésen vesznek részt.

A 2014. április 30-ig tartó képzés sikeres elvégzése után az egyházközség tizennyolc embernek ad majd munkát, amelyhez az elnyert támogatásból 6 hónapra bértámogatás jár. A többiek a nyílt munkaerőpiacon helyezkedhetnek majd el a megszerzett OKJ-s szakképesítés alapján.

A lelkész tájékoztatása szerint a képzés harminc résztvevőjét pályakezdők, illetve olyan álláskeresők közül választják ki, akik betöltötték az 50. életévüket, egyedül nevelik gyermeküket, rehabilitációs támogatásban és ápolási díjban részesülnek, gyesen, gyeden vannak, vagy tartósan, hat hónapja nem találnak munkát.

Koncz Imre utalt arra, hogy az egyházközség – korábbi pályázata alapján – 128 millió forint összegű EU-támogatással fejleszti szociális alapellátását. A saját forrással együtt 136 millió forintot költenek szociális épületük bővítésére, a szolgáltatások fejlesztésére, illetve családi napköziotthon létesítésére a jövő év májusának végéig. A megszépült épületben, ahol 33 dolgozót foglalkoztatnak majd, az eddigi 540 helyett 720 embernek nyújthatnak segítséget, míg a bővülő szociális étkeztetést a mostani 305 helyett 500 ember veheti igénybe.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!