Nagyobb lesz a recesszió?

Forrás: napi.hu

Elindult a recesszió, hiszen a vártnál sokkal rosszabb év/év adat látott napvilágot, negyedéves összevetésben pedig már csökkent is a bruttó hazai termék – kommentálta a számokat a Napi Gazdaságnak Barcza György, a K&H vezető elemzője. A szakértő szerint főként az ipari termelés és az export, valamint a kiskereskedelmi forgalom gyenge teljesítménye húzhatta vissza a hazai GDP-t.

Hozzátette: Magyarországon a gazdasági visszaesés első szakaszát általában az exportőrök erőteljes készletleépítései jellemzik, ám mivel első becslésről van szó, még nem tudni, ez a tétel mekkora lehetett a harmadik negyedévben. A hitelpiaci szűkülés és a reálbércsökkenés hatásai még csak ezután jönnek, így a jövő évi GDP 1 százalékos visszesésére vonatkozó prognózis immár optimistának is tekinthető, azaz a vártnál nagyobb lehet a recesszió 2009-ben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!