Negyven százalékkal csökkent a bolti lopások száma

Forrás: MTI

Negyven százalékkal csökkent a bolti lopások száma az elmúlt évben a szabálysértési törvény módosításának a hatására - közölte a belügyminiszter keddi miniszteri meghallgatásán az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának ülésén. Pintér Sándor az iparkamarák adataira hivatkozva azt mondta, a csökkenést a közértékben, a kiskereskedelmi üzletekben tapasztalták. Közölte, 30 százalékkal nőtt a rendőri intézkedések száma és ugyanilyen arányban emelkedett az elfogások száma.
    
Elmondta, a korábbinál intenzívebb rendőri munka eredményeként túlzsúfoltság alakult ki a büntetésvégrehajtási intézetekben, amelyek jelenlegi kihasználtsága 138 százalékos. Ezzel összefüggésben bejelentette, hogy még ebben a hónapban átadják az újjáépített budapesti, Gyorskocsi utca börtönt.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!