Nem büntetik azonnal a nem standolókat

Forrás: mno.hu, vg.hu

Lesz kifutási idő, a pénzügyőrök nem büntetik azonnal azokat a vendéglősöket, akik megszegik a standolás szabályait. Február elsejétől egy rendeletmódosítás miatt pontosan vezetni kell az égetett szeszek fogyasztását a vendéglátóhelyeken.

Sipos Jenő, a VPOP szóvivője a Világgazdaságnak elmondta, hogy nem a bírságolás az ellenőrök elsőrendű célja, az első hónapokban inkább azt szeretnék elérni, hogy beálljon a rend, minden érintett tudja, mit és hogyan kell tennie.

A február elsejétől hatályba lépő standtörvény miatt tiltakozások voltak az érintettek körében, a szakmai szervezetek szeretnék elérni a jogszabály visszavonását. A súlyos büntetési tételek felborzolták a kedélyeket, hiszen ha a pénzügyőrök ellenőrzése nyomán kiderül, hogy a nyilvántartást nem vagy pontatlanul vezetik, mulasztási bírságot szabnak ki, amelynek összege természetes személyek esetén 300 ezer, gazdálkodóknál 600 ezer forintig terjedhet. A napi standolás kizárólag a zárjeggyel ellátott alkoholtermékekre vonatkozik - olvasható a Világgazdaságban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!