Nem jön létre a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ

Pintér Sándor belügyminiszter korábban benyújtott javaslatával ellentétben mégsem jön létre a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK), miután az Országgyűlés pénteken elfogadta a fideszes Demeter Ervin ezt indítványozó zárószavazás előtti módosító javaslatát. A parlament előző héten Kövér László házelnök kezdeményezésére még csak arról döntött, hogy a NIBEK nem működhetne új titkosszolgálatként.

Forrás: MTI

A képviselők 258 igen szavazattal, 8 nem ellenében, 33 tartózkodás mellett szavazták meg a rendvédelmi tárgyú törvénymódosítások végleges szövegének minősített többséget igénylő passzusait, míg további részét 258 igennel, 7 nemmel, illetve 34 tartózkodással hagyta jóvá.

A NIBEK a kormány eredeti szándéka szerint Magyarország belső biztonsági és bűnügyi helyzetét követte volna figyelemmel, nemzetbiztonsági szolgálatként pedig elemző-értékelő tevékenységet is végzett volna, más szervek által kezelt adatokat is felhasználva.

Kövér László a törvényjavaslathoz fűzött módosító indítványában korábban azt írta: mivel a NIBEK nem folytatna titkos információgyűjtő tevékenységet, csak koordinációs és értékelő, elemző munkát, nem szükséges titkosszolgálati jogállást biztosítani neki. A házelnök szerint emellett túlzott nemzetbiztonsági kockázattal járt volna közvetlen elektronikus adatkapcsolatot kiépíteni a NIBEK és a vele együttműködő szervek között. A kabinet korábban nem támogatta a volt titkosszolgálati minisztert, a Fidesz-KDNP képviselői azonban mellé álltak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!