Nem kérdés, hogy választójogot kapnak a határon túli magyarok

Forrás: MTI

A miniszterelnök szerint ma már nem a határon túl élő magyarok választójoga a kérdés, hanem annak majdani formája. A határon túli magyarok szavazati jogáról a választójogi törvény rendelkezik majd. Orbán Viktor erről a TV2 Tények című műsorának kedden adott interjúban beszélt, amelyben kitért arra is, szerinte az Alkotmánybíróságnak (Ab) sokkal hasznosabbá válik a munkája azzal, hogy a törvényekről már azok elfogadása előtt véleményt mondhat majd. A gyermekek után járó szavazati jog lehetőségének elvetéséről kifejtette: egy nagy félelem működik ezzel összefüggésben, az első reflexe nagyon sok embernek az az, hogy miután a roma családokban több gyermek van, mint a nem roma családokban, a romák részesedése a szavazóközösségben megnőne. És ezt nagyon sokan nem akarják.

A magyar európai uniós elnökséget érintően szerinte a legtöbb esetben indokolt sikerességről beszélni - példaként említette a gazdasági kormányzás ügyét, a közös energiapolitikát, az energiafüggetlenség növelését Közép-Európában -, de vannak területek, ahol sokkal lassabban haladnak, mint szerettek volna. Ezek közé sorolta Horvátország EU-csatlakozását, amelynek esetében sok politikai természetű akadállyal találják szemben magukat, csakúgy, mint Románia és Bulgária schengeni övezethez történő csatlakozását illetően.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!