Nem lehet nettó bércsökkenés

Forrás: MTI

A kormány büntetéssel és kedvezménnyel is ösztönözné a munkáltatókat a bérmegállapodás betartására. A közszférában mindenhol megtörtént a nettó bérek kiegészítése, míg a versenyszférában a béremelés eddig körülbelül 50 százalékban valósult meg – mondta a fideszes Rogán Antal, miután átadta a miniszterelnöknek az általa vezetett bérmonitoring bizottság első jelentéstervezetét. Rogán Antal az Orbán Viktorral folytatott megbeszélés után újságírók előtt hangsúlyozta: kitartanak amellett, hogy a bevezetett arányos adórendszer nem okozhat nettó bércsökkenést senkinél.

Mint mondta, a kabinet elképzelhetőnek tartja, hogy a Fidesz-KDNP kidolgoz egy olyan törvényjavaslatot, amely még a tavaszi ülésszak ideje alatt a parlament elé kerülhet és kimondaná: nem juthat állami támogatáshoz, illetve megrendeléshez az a vállalkozás, amely nem tartja be a béremelésre vonatkozó megállapodást. Rogán Antal szerint szóba jöhet az is, hogy a jövőben a béremelésekre juttatott összegek tb-kedvezményben részesüljenek. Hozzátette: a kormány azt is megfontolja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!