Nem tervezi a szaktárca az angol nyelv háttérbe szorítását

Forrás: kormany.hu

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága a készülő nyelvoktatási stratégiáról az Origón megjelent álhírekkel kapcsolatban fontosnak tartja hangsúlyozni: nem rangsorolják a különböző nyelveket. A hírportál birtokába jutott munkaanyagban a szaktárca nem az angol nyelv háttérbe szorítását javasolja, pusztán egy szakmai körökben folyó vitára utal.

A vita szerint, aki első nyelvként angolt tanul, az nehezebben sajátít el második idegen nyelvet, mint az, aki valamelyik neolatin nyelvvel ismerkedik meg először.

Bár a hírportál állítása szerint birtokába került a nyelvoktatási stratégia munkaanyaga, arról mélyen hallgat, hogy a tervezet egyértelműen leszögezi, hogy az angol nyelv ismerete alapkövetelmény.

Sem a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, sem az Államtitkárság részéről soha egyetlen olyan kijelentés nem hangzott el, amely azt sugallná, hogy bárki ”magától” elsajátíthat egy idegen nyelvet. A tárca vezetői ennek épp az ellenkezőjét hangsúlyozva minden nyilatkozatukban azt közvetítik, hogy a nyelvtanulás és minden más tanulás szorgalmas munkát igényel. Mint ahogyan abban a tekintetben is következetes az álláspontunk, hogy Magyarországnak geopolitikai és kulturális adottságai okán a többnyelvűség irányába kell erőteljes és hatékony oktatáspolitikai lépéseket tennie.

Az államtitkárság újra tájékoztat mindenkit, hogy a nyelvoktatási stratégián egyetemi és gyakorlati szakemberek sokasága dolgozik hónapok óta. A szakmai egyetértés kilátásaival bíró tervezetet rövidesen nyilvánosságra hozza, és társadalmi vitára bocsátja. Álláspontjuk szerint a formálódó munkaanyagokból ki-kiragadott mondatok közzététele fölösleges, és nem szolgálja a hiteles tájékoztatást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!