Nem volt más választása az államfőnek

Forrás: MTI

Áder János köztársasági elnök megfogalmazása szerint az alaptörvény az államfő munkaköri leírása, amelynek értelmében nem volt mérlegelési lehetősége arról, hogy aláírja-e az alkotmány negyedik módosításáról szóló rendelkezést, nem küldhette vissza az Országgyűlésnek, nem fordulhatott az Alkotmánybírósághoz. A köztársasági elnök úgy fogalmazott: ennek alapján ő maga sértette volna meg az alaptörvényt, ha hallgat elődjére, Sólyom Lászlóra, és megvétózza a kihirdetést.

Az államfő a Vasárnap Reggel című napilapnak adott interjújában emlékeztetett: az elmúlt 24 évben az Alkotmánybíróság (Ab) hét alkalommal foglalkozott alkotmánymódosítással, és minden esetben - még akkor is, amikor Sólyom László későbbi köztársasági elnök volt az Ab elnöke - úgy foglalt állást, hogy a legitim módon elfogadott módosítás vizsgálata formailag kizárt, így azt sem az államfő, sem a testület nem vizsgálhatja.
     
Az alaptörvény negyedik módosításának tartalmára vonatkozó kérdésre Áder János azt mondta: az alaptörvény családfogalma "teljes egészében megfelel annak a világképnek és értékrendnek, amit bárki szívesen vállal magáénak", és szerinte félreértés volna a szöveg szűk értelmezése, mert az többféle családformát is magában foglal.
    
Arra a felvetésre, hogy az Ab korábban megsemmisítette a hajléktalanok közterületen élésének törvényi tiltását, és a rendelkezés most bekerült az alaptörvénybe, úgy válaszolt: nem az életvitelszerű tartózkodást tiltják, hanem lehetőséget biztosítanak az önkormányzatoknak, hogy a hajléktalanság konkrét problémáira alkotmányos keretek között szabályokat alkossanak.
    
Az államfő szerint nem következik szükségképpen az alaptörvényből, hogy röghöz kötnék azokat a hallgatókat, akik állami finanszírozású felsőfokú képzésben vesznek részt, csak a keretek lettek megjelölve. A megoldást a kormánynak és az intézményeknek, valamint a hallgatók képviselőinek kell megtalálniuk, és Áder János úgy látja, a feleknek sikerült is egyetértésre jutniuk.
    
A köztársasági elnök kijelentette: Magyarország szabad, demokratikus jogállam, és az Európában biztosított alapjogok mindegyike érvényesül.
    
Az egy évvel ezelőtt hivatalba lépett köztársasági elnök közölte: államfőként azt a célt tűzte maga elé, hogy olyan témákban próbáljon meg szót érteni, amelyek kívül esnek a "pártpolitika hatósugarán". Ilyennek nevezte a tiszteletet, vagy a teljesítmény elismerését, mert - mint fogalmazott - az egyéni teljesítményeken múlik az ország sikeressége.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!