A nemzetközi piac újra bízik Magyarországban

Forrás: MTI

A kormányzati intézkedések hatására a nemzetközi piacok megbízható gazdasági partnernek tekintik Magyarországot, ezt bizonyítja többek között a 3,75 milliárd dolláros kötvénykibocsátás elmúlt időszakbeli sikere, az, hogy 13,5 milliárd dolláros befektetési ajánlat érkezett a magyar állampapírokra – hangsúlyozta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter pénteken, a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) által szervezett pénzügyi csúcstalálkozón.

A miniszter szerint a befektetői bizalmat mutatja az is, hogy kétmilliárd euró összértékre tehető a nemzetközi cégek által nemrégiben bejelentett itteni beruházások értéke. Kérdésre válaszolva Fellegi Tamás elmondta: a kormány eddigi legnagyobb sikerének tartja, hogy sikerült stabil pénzügyi helyzetet teremteni, elvinni az országot „a szakadék széléről”, és mindezt megszorítások nélkül.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!