Nemzetpolitikánk a konkrét programok kidolgozásának fázisába ért

Forrás: MTI

A magyar nemzetpolitika a stratégiai keret elfogadása után a konkrét programok kidolgozásának fázisába érkezett – jelentette ki Szovátán, a Magyar Ifjúsági Konferencia tanácskozásán Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára.

A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ifjúsági leképzésének is tekintett Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) szovátai ülésén Répás Zsuzsanna elmondta: a magyar nemzetpolitika stratégiai céljának tekinti, hogy a külhoni magyar közösségek mind számbelileg, mind szellemileg, mind gazdaságilag, mind pedig jogi értelemben gyarapodjanak. Hangsúlyozta, hogy ezt a célt rögzítette a magyar nemzetpolitikai stratégia kerete, amelyet egyhangúlag fogadott el a MÁÉRT.

Répás Zsuzsanna úgy vélte, most az a feladat, hogy konkrét programokkal segítsék elő a dokumentumban megfogalmazott célok elérését. Az intézményépítést tekinti az egyik legfontosabb feladatnak. Mint fogalmazott, „addig terjed a magyar nemzet határa, ameddig a magyar intézmények hatása elér".

Kiemelt szerepet tulajdonított az oktatási intézményeknek. Megjegyezte, ezért nyilvánították 2012-t a külhoni magyar óvodák évének, és ezért különítettek el százmillió forintot a Bethlen Gábor Alapnál a határon túli óvodák támogatására. Fontosnak tartotta a Határtalanul osztálykirándulási programot is, amelynek célja, hogy valamennyi magyarországi iskolás tanulmányai során legalább egyszer jusson el a határon túli magyar közösségek valamelyikéhez.

„A fiatalok egymásra találásának élményét szeretnénk általánossá tenni. Azt szeretnénk, hogy ha olyan barátságok alakulnának ki, amelyekre az összetartozásunkat tudjuk építeni a jövőben" – ecsetelte Répás Zsuzsanna.

A most szerveződő programok sorában elsőként a Kárpát-medencei jogsegélyszolgálatot említette. Elmondta, olyan fórumot szeretnének kialakítani, amely azt a biztonságérzetet nyújtja valamennyi külhoni magyar számára, hogy ha őt valami jogsérelem éri, akkor mögötte áll a magyar állam, és ha kell jogi, diplomáciai segítséget nyújt neki. Az elkövetkező időszak feladatának nevezte, hogy a magyarság házában egy tudományos, kiállítási, továbbképző centrumot hozzanak létre.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!