A népi építészet a globalizált világban is fontos

Forrás: MTI

A népi építészet jelentőségét és a vidék építészeti örökségének – a globalizált világban való – megőrzését hangsúlyozták a témáról szervezett nagyszabású, Budapesten, Szentendrén és Veszprémben zajló tanácskozás résztvevői.

Fontos, hogy a méltán világhírű magyar népzene és néptánc mellé a népi építészet is odakerüljön. A cél nemcsak az, hogy megőrizzük a legszebb házakat, hanem az is, hogy megmentsük azt a tudást, amellyel a jövőt alakíthatjuk lokálisan, a túlzott globalizáció idején is – mondta Nagy Dénes, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Veszprémi Területi Bizottsága Népi Építészeti Munkabizottságának társelnöke a veszprémi Pannon Egyetemen.  

„Az energiatakarékos épület, illetve a passzívház ötletét nem külföldről kell behozni, mert itt van - sokszor csak volt – a szemünk előtt a népi építészeti alkotásokban. A megmentendő házaknak funkciót kell találnunk, ez vidékfejlesztésnek is fontos része” – hangsúlyozta a konferencia fő szervezője és levezetője.  

Nagy Dénes a konferencián kialakult szakmai álláspontot úgy összegezte: a népi építészetnek helyben, helyi anyagokkal, a helyi hagyományokra kell támaszkodnia.  

Ezt az álláspontot képviselte a konferencián V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár is, aki kifejtette: a kormányzati támogatás nem elegendő a vidék fejlesztéséhez, a vidék építészeti öröksége megőrzése érdekében a vidékieknek is tenniük kell: élettel kell megtölteniük a vidékfejlesztési stratégiákat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!