Nevezzék meg az Audi-vásárlás felelőseit!

Forrás: fidesz.hu

A Pénzügyminisztérium felügyelete alá tartozó Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) vásárolta meg a 14 millió forintot érő Audi A6-ost Veres János pénzügyminiszternek. Ezzel a trükkel sikerült megkerülni a minisztériumi közbeszerzésekre vonatkozó központosított közbeszerzési rendszert. Az autó motorja 3 ezer köbcentis, extra felszereltségű, Veres szakállamtitkárának, Kovács Álmosnak pedig egy 8 milliós Volkswagen Passatot vásároltak – tájékoztatta az újságírókat a Pénzügyminisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján Koszorús László.
 
A kormány lebukott - szögezte le a fideszes honatya, arra emlékeztetve: októberben a brutális megszorítások emberek százezreinek életét tette nehezebbé, Gyurcsány Ferenc eközben türelmet kért az emberektől. Akkor úgy fogalmazott: „a központi közigazgatásban le kell állítani valamennyi autó-, telefon- és bútorbeszerzést. Hogyha új autó vásárlására kerülne sor, mert ellopják vagy totálkáros lesz, akkor is természetesen önmérsékletet kell mutatni, például a felszereltség tekintetében. Vagy abban, hogy milyen motorral vásároljuk ezt az autót.”

Mára kiderült, ismét hazudtak - jegyezte meg Koszorús László, aki szerint újabb megszorítások, és a családi pótlék megszigorítása közben pofátlanság 14 millió forintért gépkocsit vásárolni a miniszternek. Egy olyan miniszter, aki válság idején vásároltat luxusgépkocsit magának nyilvánvalóan méltatlan az emberek bizalmára - fogalmazott Koszorús, aki arra szólította fel a kormányt, fejezzék be a további hazudozást és trükközést, nevezzék meg a felelősöket.

Azon újságírói felvetésre, mely szerint 300 ezer kilométert futott autókat le szoktak cserélni, Koszorús László úgy reagált: a BKV buszok, vagy más önkormányzati járművek esetében sem szokták betartani ezeket a szempontokat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!