Nincs erkölcsi alapja a kritikára az MSZP-nek

Forrás: MTI

A Fidesz szóvivője szerint Garai István MSZP-s politikusnak van a legkevésbé erkölcsi alapja a kormány kritikájára azok után, amit „a szocialisták elkövettek a beteg emberekkel szemben” – reagált Selmeczi Gabriella a szocialista politikus csütörtöki közleményére.

Garai István arról írt, hogy a Miniszterelnökség és a minisztériumok együtt 800 millió forintot költöttek 2010 óta jogi szolgáltatásokra, miközben a betegszállításból 800 millió forint hiányzik. Az MSZP szerint "ez jól mutatja az Orbán-kormány nemzetpolitikáját".

 Selmeczi Gabriella szerint ugyanakkor „nehezen hihetőek Garai István krokodilkönnyei”, miután a betegek megsarcolása céljából az előző MSZP-kormányok vezették be a vizitdíjat, a kórházi napidíjat, szedték el az Országos Mentőszolgálattól a betegszállítást, amit gyorsan privatizáltak is. A Fidesz szóvivője emlékeztetett rá, hogy a kormány folyamatosan több százmillió forintot csoportosított át a mentés és a betegszállítás működőképességének megőrzésére.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!