Nincs megállapodás a rendvédelmi szakszervezetekkel

Forrás: MTI

Nem közeledtek az álláspontok a rendvédelmi dolgozók érdek-képviseleti vezetői és Pintér Sándor belügyminiszter közötti, több mint háromórás informális megbeszélése – közölte Kónya Péter, a demonstrációs bizottság vezetője újságírókkal a találkozó után.

Pintér Sándor ugyanakkor megerősítette korábbi ígéretét, amely szerint még ebben az évben minden tűzoltónak kifizetik az elmaradt túlmunkadíjat, járulékokkal és kamatokkal együtt – mondta a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke.

Kónya Péter szerint egyértelművé tették, hogy a szakszervezetek további tárgyalásokat kívánnak folytatni a szolgálati nyugdíjrendszer tervezett változtatásairól. Kiemelte, a kormánynak be kell látnia, hogy változtatnia kell eredeti elképzelésein. Úgy fogalmazott: elkövetkezhet az az idő, amikor a szakszervezeti vezetők nem tudják egy-egy demonstráció békés jellegét biztosítani.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!