Nincs reális alternatívája az eurózónának

Forrás: MTI

Martonyi János külügyminiszter szerint nincs reális alternatívája az eurózónának; elképzelhető, hogy lesz olyan szerződésmódosítás, amely lehetővé teszi a kilépést, „de itt még nem tartunk”, ezért megoldást kell találni az övezet problémáira.

A tárcavezető a Swisscham Hungary Svájci-magyar Kereskedelmi Kamara csütörtöki üzleti ebédjén kifejtette, Magyarországnak egyértelmű kötelezettsége a csatlakozás az euróövezethez, ezért törekednie kell az ehhez szükséges maastrichti kritériumok teljesítésére. A magyar gazdaság- és Európa-politika fő iránya, hogy kikerüljön a túlzottdeficit-eljárásból, csökkentse az államháztartási hiányt, így az ország „megfontoltan halad” az euróövezet felé – hangsúlyozta.  

Martonyi János kiemelte, Magyarországnak fontos érdeke, hogy Európa egységes maradjon, mindent meg kell tenni a széttöredezés megfékezéséért, hiszen „hihetetlen erőfeszítésbe került” Európa újraegyesítése, és a folyamat, a bővítés még nem zárult le.  

Mint mondta, „egészen különleges időszakot” él most át Európa, a következő napok, hetek, hónapok eseményei jelentősen befolyásolják az unió következő évtizedeit. Vannak olyan félelmek, hogy összedőlhet az euróövezet, az EU, a nyugati világ, sőt a világgazdaság is – jelentette ki, hozzátéve: nem valószínű, hogy így lesz, az eurózóna és az unió biztosan megmarad, legfeljebb intézményi változások várhatók.  

Martonyi János beszámolt róla, hogy a magyar külpolitika lényeges részét jelenti az Európa-politika mellett a transzatlanti kötelék erősödése, mivel az Egyesült Államok jelentősen hozzájárulhat Magyarország biztonságához. Beszélt a globális nyitás fontosságáról, mint mondta, óriási lehetőségek rejlenek a fejlődő, versenyképes országokkal kiépítendő kapcsolatokban, így érdemes nyitni az ázsiai, afrikai és latin-amerikai térség felé.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!