Novák Katalin: Az elért családpolitikai eredmények megőrzése az elsődleges

A kormány eddig elért családpolitikai eredményeinek megőrzése az elsődleges feladat a koronavírus-járványt kísérő világszintű gazdasági válságban - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszteri poszt jelöltje a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

kdnp.hu – MTI

Novák Katalin úgy fogalmazott, a jelenlegi, mindenki előtt ismeretlen helyzetben nem is kis ambíció azt kitűzni, hogy a családtámogatási rendszer egyetlen elemét se kelljen kivezetni a gazdaság teljesítőképessége miatt.
    
A leendő miniszter célként jelölte meg azt is, hogy a családoknak ne kelljen feladniuk, sőt lehetőség szerint javítani is tudják a már elért életszínvonalukat.
    
Novák Katalin harmadik számú szándékaként jelölte meg a „már eddig is nagyon sokat épült" családtámogatási rendszer bővítését.  
    
Elmondta, egy olyan „Családvédelmi akcióterv 2-n" dolgozik, amelyeknek már nagyrészt megvannak a konkrét elemei, és azok a kormány döntésére várnak. Ennek a tervnek része egy olyan otthonteremtési program, amelyhez hasonló még nem volt Magyarország történetében - fejtette ki, majd aláhúzta, azt szeretnék elősegíteni, hogy mindenki saját tulajdonban, jó körülmények között alapíthasson családot.
    
Novák Katalin hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormány továbbra sem az eladósodás árán tesz majd lépéseket a családtámogatás területén sem. „Mindig odáig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér" - tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!