Novembertől olcsóbb a gáz, a távhő és az áram

Forrás: MTI

Novembertől a tavalyi árhoz képest húsz százalékkal kevesebbet fizetnek a családok a gázért, a távhőért az áramért – közölte Fidesz vasárnap.

A kormány már dolgozik a tűzifa és a széntüzelés árának csökkentésén és a tavaly indított szociális tűzifa program kiszélesítésén is, amellyel a kistelepüléseken élő rászorulókat segíti – áll a nagyobbik kormánypárt közleményében.

Az Országgyűlés a következő hónapokban fogja tárgyalni a nonprofit közműszolgáltatókról szóló törvényt, amely megtiltja, hogy szolgáltatók extraprofitot számítsanak fel a szolgáltatásaikért a családok kárára – írják.

A Fidesz a rezsicsökkentés alkotmányos védelmének lehetőségét is megfontolja, mert a rezsicsökkentés mindaddig veszélyben van, amíg a bukott baloldalon ugyanazok vannak együtt, akik világéletükben a mohó multik érdekeit szolgálták – hangsúlyozzák. A Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy szövetség tizenötször emelte a rezsi árakat és elérte, hogy a magyarok Európában a legdrágább energiaárakat fizessék – zárul a Fidesz közleménye.

A szocialista kormányok mindig azt tartották szem előtt, hogy a szolgáltatóknak mi a jó, nem pedig az embereknek – mondta el Kósa Lajos a Hír Televízió P8 műsorában.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!