Nyolcszáz határozatot hozott a Médiatanács

Forrás: MTI

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa 2010-es tevékenységéről ad számot az utóbbi testület Országgyűlésnek benyújtott beszámolója, amely a parlament honlapján olvasható. A Médiatanács 2010. október 12-én kezdte meg működését. Az év végéig több mint 800 határozatot hozott, amelyek csaknem felében, azaz 400 esetben döntött jogsértések elbírálásáról, 300 esetben határozott frekvenciák, 70 esetben pedig támogatások ügyében. A médiatanács támogatások formájában összesen 155 millió forintot osztott szét 62 pályázó médiaszolgáltató között.
    
A hír- és politikai műsorok tájékoztatási gyakorlatát vázoló fejezet szerint a tévénézők több mint 31 százaléka az RTL Klub híradóját nézte, csaknem ugyanennyien követték a TV2 Tények című műsorát, míg az MTV1 Híradóját 14,7 százaléknyian figyelték. A legnézettebb magazin a TV2 Naplója volt, ezt követte az RTL Klub Házon kívül, majd az MTV1 Az Este című műsora. A dokumentumból kiderül, hogy tavaly januártól áprilisig a kormányzati oldal politikusai a parlamenti arányuknál kevesebbszer szólaltak meg a hírműsorokban az ellenzék javára, míg májustól ez megváltozott, ekkortól 2010 végéig parlamenti képviseleténél nagyobb arányban kapott megszólalási lehetőséget a kormányoldal.
    
A legtöbb normaszegést (44 százalék) a TV2 követte el tavaly, az RTL Klub részaránya 21 százalék, míg a harmadik helyen álló MTV1-é 11 százalék, a Duna TV-é pedig 10 százalék. A rádiók közül a Kossuth Rádió részaránya volt a legmagasabb (3,73 százalék) az összes normaszegésen belül. A legtöbb normaszegés a burkolt reklám tilalmát hágta át.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!