Ötmilliárd az egyházaknak az 1 százalékos felajánlásból

Forrás: MTI

Tizenhat és fél milliárd forintot kaptak a magánszemélyek adójának 1+1 százalékos felajánlásaiból a civil szervezetek és az egyházak tavaly - tartalmazza az APEH tájékoztatója, melyet a parlament emberi jogi bizottságának keddi ülésén ismertetett Szikora János, az adóhivatal elnöke. A több mint négy és fél millió adózó magánszemélyből 1.729 ezren tettek érvényes felajánlást csaknem 29 ezer szervezet részére. Ebből 155 volt egyház, 2 kiemelt költségvetési előirányzat, a többi civil szervezet. A civil szervezeteknek kilenc és fél milliárd forint jutott, az egyházaknak 4,9 milliárd, a két kiemelt költségvetési előirányzatnak 2,1 milliárd. Az egyházak javára rendelkező adózók átlagosan mintegy 6 ezer forintot ajánlottak fel. Az első három egyház a felajánlások számát tekintve a Magyar Katolikus Egyház, amelynek több mint félmillióan ajánlottak fel csaknem hárommilliárd forintot, a Magyarországi Református Egyház, melynek 164 ezren ajánlottak csaknem egymilliárd forintot, és a Magyarországi Evangélikus Egyház, amelynek csaknem félszázezren ajánlottak több mint 300 millió forintot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!