Őköllel támadtak fideszes aktivistákra a fővárosban

Forrás: MTI

Egy férfi életveszélyesen megfenyegetett és ököllel támadt fideszes aktivistákra Budapesten – közölte a kormánypárt Budapest 5. számú választókerületi szervezete kedden az MTI-vel. A rendőrség közlése szerint a feljelentés megtörtént, az elkövetőt még nem fogták el. A Fidesz közleménye szerint a támadó reggel fél hét előtt támadt rá az aktivistákra a Városligeti fasorban, ahol plakátot ragasztottak szabályosan. A férfi egy szürke autóból szállt ki és felszólította őket, azonnal hagyják abba a plakátok ragasztását. A közlemény szerint a férfi életveszélyesen megfenyegette a két aktivistát, azt mondta, „megöllek benneteket, ha nem tűntök el a környékről". Az aktivisták kerülni akarták a konfliktust, így saját autójukba ültek, hogy távozzanak, de miután beültek a kocsiba a támadó puszta ököllel betörte a kocsi hátsó szélvédőjét.
 
A bűncselekményről a kerületi rendőrségen az áldozatok feljelentés tettek – tájékoztatott a Fidesz Budapest 5. számú választókerülete. A Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI megkeresésére közölte, az ügyben 11 óra 35 perckor kezdődött a feljelentés felvétele. A történtek kapcsán személyi szabadságot korlátozó intézkedés délutánig nem történt – tették közzé.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!