Önállóvá válhat az állatorvosi és az erdőmérnöki kar

kdnp.hu
Forrás: MTI

Jelentős átalakításokat terveznek a felsőoktatási intézmények struktúrájában, működésében: ismét lenne például állatorvosi egyetem és önállósodna a soproni erdőmérnöki kar is. Végleges döntés augusztus végén várható – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős államtitkára. Palkovics László azt mondta: jelentősen átalakulhat a Nyugat-Magyarországi Egyetem (NYME), amelynek az átalakítására azért van szükség, mert az intézmény integrációját „nem sikerült jól végrehajtani”, emiatt pedig belső feszültségek alakultak ki.

A tervezett változtatások értelmében az NYME soproni erdőmérnöki kara önálló intézményként működne tovább, kibővítve képzését. Szintén önállóvá válna a szombathelyi Savaria Egyetemi Központ. Az egyetem mosonmagyaróvári mezőgazdasági és élelmiszeripari kara, valamint a győri Apáczai Csere János kar pedig a győri Széchenyi István Egyetem (SZIE) részeként működne tovább - mondta az államtitkár.

Palkovics László szólt arról is, hogy a budapesti állatorvos-tudományi kar kiválhat a gödöllői Szent István Egyetemből, és önálló egyetemként működhet tovább. A Budapesti Corvinus Egyetem kertészeti és élelmiszeripari karai a gödöllői Szent István Egyetem részeként működhetnek tovább. Beszélt a szolnoki és a kecskeméti főiskola lehetséges összeolvasztásáról is, amelyet a szolnoki hallgatói létszám csökkenne és a kecskeméti képzések erősödése indokol. Hasonlóan érvelt a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola és az egri Eszterházy Károly Főiskola összevonása mellett.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!