Orbán: Egyetlen ügy sem maradhat feltáratlanul

Forrás: hirtv.hu

Az elmúlt évek gyanús kormányzati ügyeiről a Fidesz elnöke a hírTV Rájátszás című műsorában elmondta: kormányra kerülésük esetén ezeket megvizsgálják, egyetlen ügy sem maradhat feltáratlanul. Orbán Viktor szerint Magyarország csődben van, ezért kellett az IMF-hitel is. Bokros Lajos miniszterelnöki jelölése kapcsán kifejtette: az emberek elé kell vinni a döntés lehetőségét, nem dönthetnek belső mutyik a miniszterelnök személyéről. Már csak az a kérdés, van-e MDF, mert én csak egy zilált társaságot látok, akik egyik botrányból bukdácsolnak a másikba – folytatta Orbán. Nem szavazták meg Havasiné Orbán Máriát hétfőn a Legfelsőbb bíróság elnökének. Ezzel kapcsolatban a Fidesz elnöke elmondta: nincs jó állapotban az igazságszolgáltatás és ebben komoly felelősség terheli a szocialistákat. Orbán elmondta: már csak egy év van a választásokig, amelyet térden állva is ki kell bírni, bár nem biztos benne, hogy az ország is kibírja. - Van energiánk, hogy újra nekilendüljünk, és más pályára állítsuk az országot - szögezte le.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!