Orbán: a válság miatt nem szabad feladni az EU-bővítés folytatását

A gazdasági-pénzügyi válság miatt nem szabad feladni az EU-bővítés folytatását - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az EU-országok csúcsvezetőinek találkozója után tartott sajtótájékoztatóján.

kdnp.hu
Forrás: MTI, mno.hu

Belső lapos

Elmondta, hogy indítványára egyértelműbb, Szerbia számára pozitívabb lett az eredeti szövegtervezet, amelyet a szerb EU-tagjelölti státus megadásának menetrendjére dolgoztak ki. Mint megjegyezte, a most elfogadott szöveg - amely a jövő márciusi EU-csúcsra ígéri a hivatalos döntést ebben a kérdésben - "olyannyira jó, hogy már csaknem maga a döntés".

Orbán elmondta, hogy álláspontja szerint a tagjelölti jogállás Szerbiának való megadását már nem lenne indokolt újabb értékeléstől függővé tenni. Felhívta a figyelmet arra: az EU legfőbb javaslattevő-végrehajtó intézménye, az Európai Bizottság is arra a következtetésre jutott, hogy Szerbia "megtette, amit kértek tőle" a tagjelöltség érdekében.

"Az egyetlen feladat az lenne, hogy azt mondjuk, üdvözöljük, és megadjuk a tagjelölti státust" - mondta Orbán, aki azt szerette volna elérni, hogy erre már ezen a csúcstalálkozón sor kerüljön - együtt azzal, hogy aláírták a horvát EU-csatlakozási szerződést.

Megfogalmazódtak azonban kételyek is azt illetően, hogy az összes követelmény teljesült-e - folytatta, és megállapította: ezen érvek nyomán végül nem volt képes elérni a célját. Elért azonban annyit, hogy úgy döntöttek: a március legelején tartandó EU-csúcs előtt, február végén az uniós országok külügyminiszterei - az úgynevezett Általános Ügyek Tanácsaként eljárva - elvégzik a még szükségesnek ítélt értékelést, és aztán a csúcsvezetők már tényleg csak az igent fogják kimondani. Ezzel valamelyest felgyorsítják az eljárást - állapította meg Orbán Viktor.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!