Orbán Viktor az Európai Gazdasági Kerekasztal vezetőivel tárgyalt

Forrás: fidesz.hu, MTI

Orbán Viktor miniszterelnök európai konzultációsorozatának keretében megbeszélést folytatott a 45 legmeghatározóbb európai ipari és technológiai vállalat vezérigazgatóit és elnökeit tömörítő Európai Gazdasági Kerekasztal vezetőivel – tudatta  közleményében Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.

A találkozón a miniszterelnök és a vállalatvezetők is az európai versenyképesség javításának fontosságát hangsúlyozták. Orbán Viktor elmondta, hogy a magyar gazdaság versenyképességének javításához feltétlenül szükséges adófüggetlenségünk megtartása, hiszen a magyarországi adók csökkentése, az arányos adórendszer bevezetése és az adórendszer egyszerűsítése a stabil kormányzati politikai háttérrel együtt komoly versenyelőnyt jelentenek Magyarország számára.

A találkozó résztvevői egyetértettek az oktatási rendszeren belül a műszaki képzés fejlesztésének fontosságában, a miniszterelnök pedig tájékoztatta tárgyalópartnereit arról, hogy Magyarországon éppen a reál- és műszaki tudományos képzések erősítése jegyében kezdődik meg a felsőoktatási rendszer átalakítása.

A találkozón részt vevő Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy a nemzeti ügyek kormánya a munkahelyteremtés érdekében kiemelten támogatja a termelést, a termelő beruházásokat és ágazatokat, a költségvetési hiányt pedig az EU-hoz való csatlakozásunk óta először három százalék alatt tartja az idei esztendőben – zárul a közlemény.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!