Orbán Viktor európai körútra indul

Forrás: MTI, mr1-kossuth.hu

Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnöke jövő héten három állomásból álló európai körútra indul. Orbán Viktor elsőként a thüringiai tartományi kormány stratégiai ülésén vesz részt, ezután Bécsbe egy pénzügyi konferenciára látogat, zárásként pedig a franciaországi kormányzópárt, az UMP meghívásának tesz eleget majd – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter, a párt szóvivője.

A legnagyobb ellenzéki párt elnöke a találkozókon európai biztonságpolitikai kérdésekről, valamint az európai válságkezelés lehetséges alternatíváiról is beszél - mondta a párt szóvivője.

Kedden a Fidesz elnöke a thüringiai tartományi kormányülésen előadást tart az európai biztonságpolitikáról, húszéves tapasztalatokat összegezve. Ennek a felszólalásnak „rendkívüli aktualitást ad mindaz, ami a kontinens gázellátásával kapcsolatos helyzetet érinti” – jegyezte  meg a szóvivő, hozzátéve, hogy rendkívül felelőtlenek voltak azok a nyilatkozatok, amelyek kétségbe vonták egy Oroszországtól független, alternatív energiaforrás, így a Nabucco-vezeték megépítésének szükségességét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!