Orbán Viktor február 18-án tartja országértékelőjét

Forrás: MTI

Orbán Viktor két hét múlva, február 18-án, a Millenárison tartja szokásos országértékelő beszédét – mondta Martonyi János, a rendezvényt szervező Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke az MTI-nek.

A Fidesz elnökének tizenegyedik országértékelésére körülbelül 800 meghívott vendéget várnak. A budai Millenáris Parkban február 18-án, szerdán délután négy órakor kezdődő rendezvényt a szokásoknak megfelelően Martonyi János nyitja meg.
    
Orbán Viktor a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére először 1999-ben, miniszterelnökként tartott országértékelőt, azóta minden januárban, illetve februárban Budapesten mondja el évértékelő beszédét.
    
Tavaly a Fidesz elnöke február 13-án tartotta országértékelő beszédét a Syma csarnokban, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pedig február 18-án mondott évindítót a parlamentben. Idén megfordul a sorrend, hiszen Gyurcsány Ferenc a február 16-ai első parlamenti ülésen jelenti be az adórendszer, valamint a foglalkoztatási és a szociális rendszer átalakításához kapcsolódó intézkedéseket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!