Óriási adósságtól szabadítja meg az állam Debrecent

Forrás: MNO

Debrecen 27,34 milliárd forintnyi adósságának a felét vállalja át az állam az önkormányzati adósságrendezés keretében – jelentette be Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter debreceni sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető elmondta, hogy az önkormányzatok után a kormány megkezdi a felsőoktatási szektor adósságrendezését, erre jövőre 24 milliárd forintot szánnak. Debrecenről szólva úgy fogalmazott: „a város az adósságállományát tekintve súlyos, az országban az egyik legnehezebb helyzetbe került”. Az adósságátvállalás mértékét Debrecen esetében is az iparűzési adó nagysága alapján határozták meg.

Kósa Lajos (Fidesz) polgármester közölte: a város évi 1,5 milliárd forint adósságszolgálattól szabadul meg. A város iparűzési adóbevétele, vagyis a Debrecenben működő vállalatok gazdasági teljesítménye körülbelül egy százalékkal nőtt tavalyhoz képest – mondta a polgármester. Hozzáfűzte: a növekedés elsősorban a városba települt, nagy hozzáadott értékkel dolgozó cégeknek, például a National Instrumentsnek és a Richternek köszönhető, de szerepe volt a debreceni repülőtér bővülő forgalmának is.

Balog Zoltán a felsőoktatási adósságátvállalásra kitérve elmondta: 2013-ban a szektor adósságrendezésével az intézmények adósságátvállalása, az EU-projektek önrészének biztosítása és a PPP-konstrukcióban készült beruházások finanszírozása történik meg. A miniszter ezek intézményi szintű mértékéről részleteket nem közölt, de annyit elmondott, hogy jövőre mintegy 10 milliárd forint értékben váltanak ki működési hiteleket. Balog Zoltán az MTI kérdésére válaszolva nem kívánt megnevezni további területeket, ahol állami adósságrendezést terveznek, de azt megjegyezte, hogy a közeljövőben a felsőoktatás mellett a sportegyesületek is számíthatnak hasonló segítségre.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!