Óriási az érdeklődés az otthonteremtési támogatás iránt

Forrás: MTI

Óriási az érdeklődés a kibővített otthonteremtési támogatás iránt; az új rendszer indulása utáni első hónapban kétszer annyi támogatási szerződést kötöttek, mint tavaly egész évben – mondta el az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. „Látszik, hogy jó irányba mozdultunk el, itt is mondhatom azt, hogy a magyar reformok működnek, sikerült olyan plusz elemeket bevezetnünk ebbe a támogatási rendszerbe, amelyek valós igényekre tudnak reagálni” – jegyezte meg.

Az államtitkár emlékeztetett: újdonság, hogy immár használt ingatlanra és egy gyermek vállalása esetén is felvehető a támogatás, amellyel az átlagos vagy annál kisebb keresetűeket kívánják segíteni, ezért a vásárolt ingatlan értéke nem haladhatja meg a 35 millió forintot, alapterülete a 160 négyzetmétert, négyzetméterára pedig a 350 ezer forintot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!