Óriási összeggel csökkent a nyugdíjvagyon értéke az elmúlt tizenhárom évben

Forrás: MNO

Legkevesebb 700 milliárd forinttal lenne nagyobb ma a hazai nyugdíjvagyon értéke, ha tizenhárom évvel ezelőtt nem vezetik be a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszert Magyarországon – így összegezhető a Magyar Nemzet birtokába jutott kormányzati jelentés. A miniszterelnök környezetében most nem véletlenül vizsgálják azt is, hogy „mennyi lehetett volna az annyi”, hiszen a több száz milliárdos különbözet olyan óriási összeget jelent, amelyből például fejenként több mint egymillió forintot lehetne kifizetni azoknak, akik egyetlen forint reálhozamot sem kaptak megtakarításaik után. A magán-nyugdíjpénztári portfólió értéke 2011. március végén, az előzetes auditált adatok alapján 3160 milliárd forint volt. Abban az esetben, ha a tagdíjbevétel havi összegét állampapírba fektették volna, az átlagos állampapír-piaci hozamokkal (MAX Composite) számolva a magán-nyugdíjpénztári portfólió jelenleg 3860 milliárd forintot érne. Ennek következtében a különbség nemzetgazdasági szinten 700 milliárd forintot tesz ki – olvasható a lap által megszerzett elemzésben.

Közérthetőbben ez azt jelenti: 700 milliárd forinttal érnének többet ma a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások, ha a tagdíjakra befizetett teljes összeget kockázatos befektetések helyett állampapírokba fektették volna a nyugdíjpénztárak. A kasszák gazdálkodásának „hatékonyságára” (alacsony hozamok, magas működési költségek) a Magyar Nemzet cikkeiben már évek óta folyamatosan próbálta felhívni a figyelmet – részletek a Magyar Nemzet mai számában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!