Őrizetbe vették Tátrai Miklóst

Forrás: MTI

Őrizetbe vették kedden Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) volt vezérigazgatóját, akit a Sukoró-ügy kapcsán különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsítanak. A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint T. Miklós volt vezérigazgató mellett az MNV Zrt. volt értékesítési igazgatóját is őrizetbe vette a rendőrség. Cs. Zsoltot bűnsegédlettel gyanúsítják.

Budai Gyula 2009 júliusában, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatójaként (jelenleg miniszterelnöki megbízott) az Állami Számvevőszék nem hivatalos jelentésére hivatkozva közölte: szerinte Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, Veres János volt pénzügyminiszter és Tátrai Miklós cinkosa az ingatlanpanamának, amelyben jó minőségű, jó helyen lévő, több mint egymilliárd forint értékű állami földet rossz helyen lévő, értéktelen gyümölcsösért cseréltek el.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!