Őrizetben Erzsébetváros MSZP-s polgármestere

Forrás: mno.hu

Őrizetbe vette hétfőn Hunvald Györgyöt, Erzsébetváros MSZP-s polgármesterét a Központi Nyomozó Főügyészség – értesült az MNO. Keresztes Imre főügyész elmondta: a bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy kárt okozó bűncselekmények – többek között csalás, csalás kísérlete, hivatalos személy általi vesztegetés, illetve magánokirat-hamisítás – gyanújával, bűnsegédként gyanúsított polgármester kihallgatása ezekben az órákban is tart.

A Központi Nyomozó Főügyészség keddi közleménye szerint a megalapozott gyanú szerint Hunvald György tudomással bírt az ügyben mind az értékbecslések előre egyeztetett módjáról, mind pedig a tőkével rendelkező külföldi befektetők vételi szándékáról. A polgármester mindezek tudatában szándékosan segítséget nyújtott a gazdasági bizottság elnökének, akivel összehangoltan, egymást követően több ingatlan értékesítésével összefüggésben szándékos bűncselekményeket követett el a VII. kerületi önkormányzat sérelmére - fogalmaznak.

Az MSZP fővárosi elnöksége azt kérte Hunvald Györgytől, hogy mondjon le fővárosi közgyűlési tagságáról, és amíg tisztázódik ügye, függessze fel párttagságát - közölte az elnökség nevében Burány Sándor, az MSZP fővárosi vezetője.

Az erzsébetvárosi ingatlanügyben eddig összesen 14 önkormányzati lakóház értékesítésével kapcsolatban történtek gyanúsítások. A nyomozás eddig adatai szerint az erzsébetvárosi önkormányzatnak összesen mintegy 970 millió forint kárt okoztak és további 1,6 milliárd forint kár okozását kísérelték meg.

Korábban az ügyben már előzetes letartóztatásba került Gál György, a kerület SZDSZ-es frakcióvezetője és a szintén szabad demokrata helyi képviselő, Kardos Péter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!