Oroszország megvétózta az ENSZ BT-ben a srebrenicai mészárlást népirtásként elítélő határozattervezetet

Forrás: MTI

Oroszország megvétózta szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) azt a brit határozati javaslatot, amely népirtásként ítélte volna el a srebrenicai tömegmészárlást annak 20. évfordulója alkalmából.

A határozattervezetet annak ellenére bocsátották szavazásra a BT-ben, hogy az ENSZ biztonságpolitikai főszervének két állandó tagja, Oroszország és Kína is kifogásolta szövegét. Végül a tervezet Kína, Nigéria, Angola és Venezuela tartózkodása mellett tíz igen és egyetlen nem szavazatot kapott, ám miután ez utóbbi a tanács egyik állandó tagja, Oroszország részéről érkezett, a javaslat elbukott.

Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet azt mondta, Moszkva szerint a brit javaslat „nem konstruktív, konfrontatív és politikailag motivált". Arra hivatkozott a szavazás előtt, hogy a határozatjavaslat elfogadása a térségbeli feszültségek növekedésével járna. Egyúttal azt állította, a vétó nem jelenti azt, hogy Moszkva szemet huny Srebrenica áldozatainak szenvedése felett.

Az orosz álláspont az, hogy ha kizárólag a boszniai szerbeket állítják be háborús bűnösnek, akkor ez még nagyobb megosztottságot eredményezne a Balkánon. Csurkin azt mondta, helytelen csak Srebrenicára koncentrálni, és hangsúlyozta, hogy a boszniai szerbek és a horvátok is szenvedtek a háború alatt.

Az Oroszországhoz a közös vallás és a szoros kulturális kapcsolatok miatt is közel álló Szerbia nem ismeri el, hogy népirtás történt volna Srebrenicában, a hivatalos belgrádi álláspont szerint a háborús bűncselekményeket „a szerbek nevében egyes konkrét személyek követték el". Belgrád élesen kikelt a brit határozattervezet ellen, és a szerb vezetés diplomáciai úton próbálta megakadályozni annak elfogadását.
 

Srebrenica az 1992-1995-ös boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én foglalták el a várost, és a békefenntartók szeme láttára mintegy nyolcezer férfit, köztük kiskorúakat hurcoltak el, akiket a következő napokban brutálisan lemészároltak.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!