Országgyűlési képviselőt választanak a II. kerületben

Forrás: MTI

Országgyűlési képviselőt választanak a II. kerület egy részében, a 2-es számú választókerületben. Az időközi választás második fordulójában nincs sem eredményességi, sem érvényességi küszöb, így az a jelölt nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja. A 2-es számú választókerület 56 szavazókörében több mint 49 ezer választópolgár adhatja le szavazatát reggel 6 és este 7 óra között.  

A választáson ugyanazok a jelöltek indulnak, mint a két héttel korábbi első fordulóban. A jelöltek szavazólapon az alábbi (ábécé-) sorrendben szerepelnek majd: Bodor Zoltán (Jobbik), Karácsony Gergely (LMP), Kovácsics Ádám (Jólét és Szabadság Demokrata Közösség), Láng Zsolt (Fidesz-KDNP szövetség) és Lévai Katalin (MSZP).  

Az időközi választásra az országgyűlési választások általános szabályai érvényesek, ez azt jelenti, hogy vasárnap 0 órakor kampánycsend lépett életbe.

A választás 100 százalékos eredménye néhány nap múlva derül ki, miután beérkeztek a külképviseleteken leadott szavazatoknak is.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!