Ösztöndíj-program indul külhoni magyar joghallgatók számára

Forrás: MTI

Ösztöndíj-program indul külhoni magyar joghallgatók számára; a Szász Pál egykori erdélyi országgyűlési képviselő nevét viselő programról szóló megállapodást.

Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár újságírók előtt elmondta: a havi ötvenezer forintos ösztöndíjban 25-en részesülhetnek majd. Tízen Erdélyből, öten Felvidékről hárman-hárman Vajdaságból és Kárpátaljáról, két-két hallgató pedig Szlovéniából és Horvátországból nyerheti el a támogatást. A hallgatókat évközben neves fővárosi ügyvédek segítik, tutorálják majd.

Gál András Levente kormánybiztos úgy fogalmazott: Szász Pál kitűnő jogász és kitűnő magyar volt, aki Trianon után is, amikor átsuhant felette a közigazgatási határ, megmaradt magyarnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!