Öt feljelentés a Malév-ügyben

Forrás: MNO

Elkészültek azok a büntetőfeljelentések, amelyeket Budai Gyula várhatóan január elején ad majd át a nyomozó hatóságoknak a Malév ügyében – tájékoztatta Magyar Nemzetet az elszámoltatási kormánybiztos. Közölte: összesen öt feljelentésről van szó, amelyek a magyar légitársaságnak a balliberális kormányzás idején történt botrányos privatizációjával függenek össze.

A Gyurcsány-kormány 2007-ben adta el az értékes vagyonelemeitől addigra már „megszabadított” Malévot mindössze 200 millió forintért a kiváló MSZP-s kapcsolatokkal rendelkező Borisz Abramovics orosz üzletembernek. Tavaly azonban Bajnai Gordonék több mint 25 milliárd forintért visszavásárolták az addigra teljesen eladósított, önálló működésre képtelen légitársaságot.

Míg 2007-ben „csupán” 30 milliárdos adóssága volt a cégnek, ez az összeg 70 milliárdra nőtt, amit már a magyar államnak kell visszafizetnie. Budai szerint különösen aggályos, hogy a privatizációkor a vevő nem tett bele és nem kockáztatott saját pénzt, ugyanakkor minden visszafizetéssel kapcsolatos kötelezettséget visszaterhelt a Malévra.

A kormánybiztos úgy látja: a korábbi pénzügyminiszterek, a vállalat tulajdonosi körébe tartozó személyek és a mindenkori menedzsment személyes felelőssége is fölvethető a Malév jelenlegi helyzetének kialakulásában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!