A paksi atomerőmű bővítéséről tárgyalt Brüsszelben Lázár János

Forrás: MTI

Az Európai Bizottság Energiaügyi Főigazgatóságának vezetőjével és az Európai Unió versenyjogi ügyekért felelős biztosával tárgyalt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a paksi atomerőmű bővítéséről Brüsszelben – közölte a Miniszterelnökség kedden az MTI-vel.

Mint írták, Lázár János kedden munkalátogatáson járt Brüsszelben. Tárgyalt Dominique Ristorival, az Európai Bizottság Energiaügyi Főigazgatóságának vezetőjével, akivel áttekintették a paksi atomerőmű bővítéséhez szükséges engedélyezési eljárások menetét, és megállapították, hogy az megfelelően halad. Az egyeztetésen szó esett egyéb aktuális energetikai tárgyú kérdésekről is.

Lázár János Margrethe Vestagerrel, az Európai Unió versenyjogi ügyekért felelős biztosával a paksi atomerőmű bővítésének engedélyezési eljárásáról egyeztetett.

A Miniszterelnökség közleménye szerint a miniszter és a biztos megállapította, nincs érdemi akadály a beruházás előtt, ugyanakkor egy közösen elfogadott, pontos ütemtervre van szükség annak érdekében, hogy a beruházás megfelelően haladjon. Abban is egyetértettek, hogy közös érdek, hogy mindenben az európai uniós joggal és a versenyjogi szabályokkal összhangban, ugyanakkor minél gyorsabban lezáruljon – olvasható.

Lázár János látogatást tett Magyarország brüsszeli állandó képviseletén is, ahol állománygyűlés keretében adta át az október elsejétől kinevezett három új nagykövet: Várhelyi Olivér, Stelbaczky Tibor és Rusz Harry Alex megbízólevelét. A közlemény szerint a miniszter a gyűlésen megköszönte Györkös Péter munkáját, és kiemelte, hogy a leköszönő nagykövetre legalább ilyen fontos feladatok várnak Berlinben, ahol folytatja a munkáját.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!