Pert indít az Európai Parlament ellen Lomnici Zoltán

Forrás: MTI

Pert indít az Európai Parlament (EP) ellen Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, amiért az EP petíciós bizottsága múlt csütörtökön indoklás nélkül levette napirendjéről a szlovák állampolgársági törvény elleni beadványát - írta hétfőn a Magyar Nemzet.

Lomnici Zoltán a lapnak elmondta: azt szeretné elérni, hogy amíg a szlovák alkotmánybíróság nem dönt, addig Szlovákia ne érezhesse úgy, hogy megszűnt a nemzetközi figyelem a jogtipró állampolgársági törvény iránt.

A volt főbíró hozzátette, két olyan jogesetet is talált, amelynél az uniós bíróság azért semmisített meg EP-döntést, mert azokat nem indokolták meg. Ugyanez történt a Lomnici-féle beadvány esetében is, amelyet a petíciós bizottság szlovák koordinátorának kezdeményezésére indoklás és vita nélkül vettek le a napirendről, holott májusban a testület még arról határozott, megvárják a szlovák alkotmánybíróság döntését. A kassai székhelyű testület azonban a mai napig nem döntött az ügyben – áll a cikkben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!