Pesszimisták szerint akár 350 forint is lehet egy euró

Forrás: vg.hu

Elmaradt a forint várt összeomlása a csütörtök-pénteki kétnapos piaci szünnap alatt.
   
 
A hét elején az elemzők még azzal riogattak, hogy mivel a magyar bankközi piacon nem lesz kereskedés, csak Londonban, ezért a forint ellen spekulálók alaposan meg fogják mozgatni nemzeti valutánk árfolyamát. Ez a valamicskét javuló piaci hangulatnak köszönhetően végül nem következett be, pénteken még 275 körül is járt a forint-euró-árfolyam. Igaz, csütörtökön a 286-os, negatív történelmi rekordnak számító szintet is megütötte.

Továbbra is nagy kérdés ugyanakkor, hogy mire számíthat a forint a következő hetekben-hónapokban. A bizonytalanságot mutatja, hogy az elemzői kar mostanra két, várakozásaiban egymástól radikálisan különböző táborra szakadt. Az optimisták szerint az év végére lecseng a mostani pánik, és a forint egészen a 245-250-es szintig erősödhet vissza az euróval szemben. A pesszimisták szerint viszont további zuhanásra, sőt akár teljes összeomlásra kell számítani; ők 300 és 350 közé várják a forintot a következő hónapokban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!