Pintér provokációra gyanakszik

Forrás: MTI

Pintér Sándor szerint nem zárható ki, hogy provokáció történt a rendvédelmi dolgozók pénteki budapesti tüntetésén. A belügyminiszter kedden a parlament nemzetbiztonsági ülésén kérdésekre válaszolva azt mondta: vizsgálni kell, hogy az Országház előtti demonstráción történt-e provokáció, megítélése szerint ugyanis „nem egyértelmű, hogy provokációmentesen történtek a dolgok”.

A fideszes Németh Szilárd felvetésére, amely szerint nem rombolja-e a rendőrség tekintélyét, hogy tagjai a többi között a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesülethez tartozókkal együtt tüntettek, áttörték a kordont és „be akarták törni a Parlament kapuját”, a miniszter sajnálatosnak nevezte, hogy a demonstráción nem csak a rendvédelmi állomány tagjai vettek részt, és ez „diszharmóniát eredményezett”. Hangsúlyozta, hogy a törvénysértőkkel szemben – így azokkal a tűzoltókkal szemben is, akik a korábbi rendvédelmi tüntetésén tűzcsapokat nyitottak ki az Andrássy úton – a felelősségre vonásnak meg kell történnie.

Pintér Sándor kiemelte: bízik a rendőrökben, abban, hogy hűek maradnak esküjükhöz. A rendvédelmi dolgozók tüntetését sosem biztosította a rendőrség, a törvények betartásáról a szervezőknek és a résztvevőknek kellett gondoskodniuk, és az esetek nagy többségében ezt meg is tették, „jelentős, helyrehozhatatlan rendbontás” nem történt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!