Pozitív változásokat indított el a nemzeti felzárkózási stratégia

kdnp.hu
Forrás: MTI

Hosszú út vezet a nemzeti felzárkózási stratégia sikeréhez, de az általa elindított pozitív változások jelei már láthatók – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Komlón.  

Kovács Zoltán a Baranya Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat „Baranyai Cigányságáért” díjának átadásakor mondott beszédében hangsúlyozta: továbbra is nagyon sok a teendő, a stratégia három évvel ezelőtt ugyanakkor olyan szemléletmód-váltást indított el, amelynek köszönhetően a kormány, a települések, az országos és a helyi roma önkormányzatok egymás partnereivé váltak, s összefognak a felzárkóztatást segítő programok megvalósításában.  

Az államtitkár kitért arra: e stratégia nemcsak abban új, hogy a több területen jelentkező problémákat komplexen kívánja kezelni, hanem abban is, hogy a korábbi gyakorlatoktól eltérően a kölcsönösség elvét érvényesíti. Ez azt jelenti, hogy a kormányzat nemcsak lehetőségeket és anyagi forrásokat kínál, hanem elvárásokat is támaszt, vagyis részvételt, felelősséget, fegyelmet követel a partnereitől a programok végrehajtásában.  

Kovács Zoltán emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány a 2011-es uniós elnökség idején sikerrel emelte az európai politika szintjére a roma felzárkózási stratégia ügyét, s egyúttal vállalta azt is, hogy a nemzeti szintű stratégiát két évente felülvizsgálja, frissíti az időközben megszerzett tapasztalatoknak megfelelően. Ez a munka már folyamatban van.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!