Rászorulóknak építene lakóparkot a Szeged-Csanádi Egyházmegye

Forrás: MTI

Lakóparkot építene a szeged-kiskundorozsmai Árpa utca és Búza utca által határolt városrészben élő nehéz sorsú családok számára a Szeged-Csanádi Egyházmegye – jelentette be Kiss-Rigó László katolikus püspök a Tisza-parti városban.

Szeged-Kiskundorozsma szélén, egy telepen generációk óta élnek emberhez méltatlan körülmények között, jelenleg huszonkét roma család, mintegy 120 ember lakik ott – mondta a megyés püspök, amikor átvette az érintettek írásos kérelmét.

Kiss-Rigó László úgy fogalmazott: az egyházmegye célja, hogy az új lakópark kialakításával a családoknak normális lakhatási körülményeket teremtsen, ezzel megadva a lehetőséget arra, hogy önmagukon is tudjanak segíteni.

A püspök közölte, a korszerű épületek mellett a tervek szerint közösségi házat, sportpályát és egy kis kápolnát is kialakítanak. A kezdeményezéshez az önkormányzattól jogi és erkölcsi támogatás mellett a szükséges terület rendelkezésre bocsátását kérik, a beruházáshoz szükséges anyagi források előteremtését az egyházmegye katolikus közössége vállalja – tette hozzá.

Kitért arra, hogy a telepen élők szeretnének együtt maradni. A sikeresen működő keresztény roma szakkollégium mintájára – ahol a hallgatók kétharmada cigány nemzetiségű – a lakóparkba hasonlóan nehéz sorsú, nem roma családokat is befogadnának.

Kiss-Rigó László hangsúlyozta, minél hamarabb szeretnék elkezdeni a munkát.

A lakópark létrehozása olyan óriási lehetőség, amely a cigányságnak a történelem folyamán soha nem adatott meg - fogalmazott Nagy Mihály, a Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

Raffael György roma mediátor kijelentette: ha a társadalmi mobilitás hiánya a kiskundorozsmai telepen tapasztalhatóhoz hasonló méreteket ölt, az már nem kezelhető magánügyként, ezért összefogásra van szükség. Hozzátette, hogy a családok beköltözését intenzív szociális munka kíséri majd, az emberek életvezetési tanácsokat kapnak annak érdekében, hogy az öngondoskodás feltételeinek alapjait megteremtsék. A gyerekeknek pedig külön oktatási és szabadidős programokat szerveznek majd – közölte.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!