Recsken született 1956 és a rendszerváltoztatás

Forrás: MTI, MNO

Recsken született 1956, a forradalomból pedig az 1990-es rendszerváltoztatás. Ez ma Recsk legfontosabb üzenete – jelentette ki Hende Csaba a recski büntetőtábor megszüntetésének 60. és a Recski Szövetség megalakulásának 25. évfordulóján az ÁVH által működtetett egykori munkatábor helyén kialakított emlékparkban tartott megemlékezésen.  

A honvédelmi miniszter szavai szerint, ha az eszmének látszó gondolatficamok mögé tekintünk, egy profi módon kiépített gengszterhálózatot látunk, amely idegen fegyverek segítségével magához ragadta a magyar államot. 

„Recsk borzalmait csak az ember tudta túlélni. Recsken is meg lehetett és meg kellett maradni embernek” – fogalmazott. A nemzet minden közösségéből, társadalmi osztályából és politikai családjából voltak itt rabok. Recsken bizonyos értelemben új nemzet született. A táborba zárt kisgazda szót értett a ludovikás tiszttel és a szociáldemokrata hírlapíróval, szót értett a katolikus a reformátussal, a zsidóval és az ateistával – mondta Hende Csaba.  

Hangsúlyozta: soha, semmilyen formában nem igazolhatjuk a gyilkosokat, nem mondhatjuk a létező szocializmusra, hogy emberhez méltó rendszer lett volna. Elítélünk és megvetünk minden diktatúrát, amely embereket gyilkol. 

„Recsk ugyanolyan gyászhelye az ezer esztendős magyar történelemnek, mint a muhi puszta, a mohácsi mező, a doberdói fennsík, a Don-kanyar, vagy auschwitzi tábor” – mondta a honvédelmi miniszter.  

Krasznay Béla, az idén 25 éves Recski Szövetség elnöke felelevenítette: míg 1988 őszén több százan alakították meg a szövetséget, ma már csak 18-an élnek. Mint elmondta, céljuk az volt, hogy segítsék azokat, akik végigszenvedték a tábort és az azt követő éveket. Ma már viszont főként a fiatalságot szeretnék bevonni a munkájukba, hogy ők is lássák: hová jut az az ország, amelynek irányítása idegenszívű emberek kezébe kerül.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!