Rendezvénysorozatra készül a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége

Forrás: MTI

Harmincnyolc rendezvény megszervezésével színesíti a határon túli magyar családok programjait ebben az évben a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) és a Családlánc Mozgalom. A rendezvények között szerepel gyermeknap, családi nap, biciklis túra a Vajdaságba, hagyományőrző nyári táborok, konferenciák, valamint magyarországi nagycsaládos egyesületekkel megrendezett közös programok – olvasható a szervezet közleményében.

A több száz, esetenként több ezer résztvevővel zajló programjainkat immár második éve rendezik meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma segítségének köszönhetően. Az idén már a szórványmagyarság körében is lesznek rendezvények, de új családszervezetek is alakultak. Kiemelt esemény lesz idén a Családkongresszus, melynek első ízben ad helyszínt a határon túli magyarság. Az eseményre augusztus elején a Vajdaságban kerül sor. Soron következő programjaink a május 25-én, a kárpátaljai Beregszászon, és a június 1-én, Kolozsváron megrendezendő gyermeknapi rendezvények lesznek.

Ahol magyar családszervezetek dolgoznak, ott magyarul beszélnek és gondolkodnak gyermekeink is, és ott pozitív lesz a jövőkép, mert lesz, aki megtölti a templomot és az iskolát, de lesz utánpótlás a magyar közéletben is – áll a kommünikében.

Ezt kívánja előmozdítani közösségszervező munkájával és programjaival a hat országban működő – több mint száz, családokkal, valamint ifjúsággal foglalkozó szerveztet tömörítő – mintegy harmincezer családot magába foglaló Családlánc Mozgalom.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!