Rendőrséghez fordulnak a Duna TV fideszes és KDNP-s kurátorai

Forrás: MTI

Átadják a rendőrségnek a Duna Televízió kérdéses, műsorgyártásra és filmbeszerzésre vonatkozó szerződéseit a Duna TV-t felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány (HTVKA) Fidesz és KDNP által delegált tagjai – jelentett be közölte Szabó László, a HTVKA kuratóriumi elnökségének Fidesz-delegáltja. A kurátor hozzátette: megítélésük szerint a Duna TV vezetésével kapcsolatban közpénzek kezelése esetében hanyag, súlyosabb esetben hűtlen kezelés bűncselekményének gyanúja vethető fel, ami alól nem ad felmentést az, hogy a televízió elnöke a napokban bejelentette lemondását.    
   
Szabó László elmondta, azért fordulnak a rendőrséghez, mert Cselényi László, a Duna TV elnöke a mai napig nem adott részletes tájékoztatást a kérdéses szerződések megkötésének körülményeiről, és arról, hogy miért volt szükség pár hónapja bejegyezett cégek beiktatására a Duna TV és a televíziós alkotásokat legyártó produkciós cégek közé. Hasonlóan a televízió felügyelőbizottsága – a közalapítvány kuratóriumi elnöksége által július 5-én megszabott tizenöt napos határidőn belül – „sem írásban, sem szóban” nem adott magyarázatot a kérdésre – ismertette a kurátor, hozzátéve, hogy a bizottság azért nem tudott tájékozódni az ügyben, mert Cselényi László nem szolgáltatott nekik semmilyen dokumentumot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!