Rendszer lesz a korai költségvetés Rogán szerint

Forrás: napigazdasag.hu

A kormánypárt frakcióvezetője a Magyar Hírlapnak adott interjújában közölte, hogy 2017-ben és 2018-ban is – az idei gyakorlathoz hasonlóan – már az év közepén el akarják fogadtatni a költségvetést, segítve a kiszámíthatóságot a gazdasági élet szereplőinek. A déli határzárral kapcsolatban Rogán Antal elmondta: a jelenlegi bevándorlási tendencia folytatódása esetén akár a két-háromszázezret is elérheti az illegális határátlépők száma, ezért különösen indokolt, hogy novemberre átadják a szerb–magyar határon a kerítést. Magyarországnak kell megvédeni saját és az Európai Unió határait – jelentette ki Rogán.

A hazai gazdaság növekedéssel kapcsolatban Rogán Antal kiemelte, „a magyar reformok működtek”, amíg az országnak 2010 előtt 1,8 millió adófizetője volt, jelenleg több mint négymillióan dolgoznak és többen is adóznak. A különadókra kitérve közölte, azokat „lehet mérsékelni, átalakítani, de új közteherviselés nélkül nincs adócsökkentés”.

A frakcióvezető védelmébe vette az adóhivatal éléről távozó Vida Ildikót, akit rengeteg „alaptalan és nemtelen támadás” ért. Ezzel együtt a politikus kijelentette: az adóügyi eljárásokban egyszerűbb ügyintézésre van szükség, és határozottan csökkenteni kell a bürokráciát az adóigazgatásban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!