Rétvári Bence a belorusz nagykövettől kért tájékoztatást

Forrás: MTI

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke a belorusz nagykövethez fordult tájékoztatást kérve egy ottani kereszténydemokrata politikus, korábbi ellenzéki elnök-jelöltet, Vital Rymasheuski elhurcolásáról és fogva tartásáról. Rétvári Bence az erről szóló, MTI-hez is eljuttatott levelét kedden küldte el a belorusz nagykövetnek.

Mint írta, kereszténydemokrata országgyűlési képviselőként mély megdöbbenéssel értesült arról, hogy Fehéroroszországban egy kereszténydemokrata politikust, aki nemzetének és országának szabadságáért küzd, minden ok nélkül – feltehetőleg a szabadságba vetett meggyőződése miatt –, a minap civil ruhás rendőrök az otthona elől elhurcolták és jelenleg is fogva tartják.

„Európai politikusként úgy gondolom, hogy a 21. században minden embert megillet a lelkiismerethez és a szabad politikai vélemény-nyilvánításhoz való alapvető emberi jog" – fogalmazott, és azt kérte a nagykövettől, adjon tájékoztatást a fent említett ügy aktuális helyzetéről. „Bízom benne, hogy biztosítani tud minket Vital Rymasheuski fizikai épségének megőrzéséről és emberi jogainak tiszteletben tartásáról" – zárta levelét a magyar kereszténydemokrata politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!